| Betűméretező |
|---|
| Partnereink | ||
|---|---|---|
|
|
|
Ossza meg ezt a cikket barátaival és ismerőseivel a Facebookon!
|
|
|
|
|
|
| Írta: - mg - | |
| 2010. december 21. kedd 01:36 | |
|
Vitáink olykor-olykor egymás súlyos verbális bántalmazásáig, csépléséig fajultak. Egy Volvo kabrió kapcsán! Jó?! Nem jó?! Azóta sem tudtunk megegyezni róla.
Jó sok idő eltelt a Volvo C70 D5 tesztje óta, az öthengeres
dízel például már kikopott a kínálatból - helyét négyhengeres egységek vették
át -, mégis néha ma is hevesen fellángol kollégám és köztem e diskurzus: milyen
volt a Volvo. Szerinte a kabrió és a dízelmotor két összeegyeztethetetlen
„fogalom", szerintem meg nem. Most megoldom a problémát.
A dologhoz tudni kell, hogy kollégám évek óta, télen-nyáron kabrióval rója az
utakat, a kilométereket, és utálja a dízelmotorokat. Ezért úgy gondolja, nincs
nála illetékesebb személy a kérdéskör megítéléséhez. Én szintén ezt gondolom -
magamról, igaz, hozzá képest meglehetősen ritkán jutok nyitott autóhoz. Eddig
tehát 1:0 a javára.
Aláírom azt is, hogy a dízelmotorok általában traktorok, a jó hangszigetelés
sokat tompíthat ugyan az „élményen", de egy kabriónál nyitott tetővel ez szinte
kivitelezhetetlen. S ez be is jön, indításnál, hidegen a Volvo dízel sem túl
kulturált, öt henger ide vagy oda. 2:0?! Nem, mert ahogy bemelegszik a 180
lóerős aggregát, szinte elnémul, gyorsításokkor pedig igen-igen kellemes
morgással tudatosítja bennünk, hogy az erő velünk van. Bizony velünk, a 350
Nm-es csúcsnyomaték - mely igen széles fordulatszám-tartományban a
rendelkezésünkre áll - bármilyen helyzetben nagyot tol az egyébként nem éppen
pehelysúlyú karosszérián. Tol, tol és tol. Ennél többre igazán nincs szükség.
Csukott tetővel pedig még ennyit sem hallani egyébként, a hagyományosan szépen
szóló hifi mellett amúgy sincs esélye bármiféle nem kívánatos zajnak.
Amúgy a három részes tető fél perc alatt tűnik el - igen látványosan - a
csomagtartóban, kizárólag álló helyzetben. A hatalmas, 404 literes raktér ekkor
a felére zsugorodik, cserében elöl-hátul korlátlan méretűre nő a fejtér és az
élvezet. Ráadásul így sem esélytelen a pakolás, gombnyomásra megemelkedik az
összehajtogatott tető, megkönnyítve a lapos csomagok elhelyezését.
Máris jön azonban kollégám újabb vádpontja: dízelmotor automata váltóval,
méghozzá csak ötfokozatúval. De, Imi kérlek, Te tudod a legjobban, hogy egy
kabrió nem száguldozásra való! Szépen, komótosan gurulni a Balaton partján, az
igen. De gyorsulni, vagánykodni egy Volvo kabrióval? Ugyan már! Ha kell, akkor
meg a nyomaték úgyis kiránt a bajból.
Amiben mindketten egyetértettünk, hogy hibátlan a C70 2+2 személyes utastere.
Zárt tetővel vagy kinyitva, tökmindegy, finom a kidolgozás, első osztályú a
kényelem, a skandináv design pedig otthonos. A helykínálat elöl pazar, hátul
inkább szűk, azért négy utas némi kompromisszum árán elfér. Mindenesetre a
konkurencia sem kínál több helyet. A fehér bőrkárpit nemcsak szép, de kevésbé
forrósodik át, mint a fekete, a lebegő középkonzolon sorakozó gombok kezelése
logikus, a volán multifunkciós. Az elektromosan állítható ülések kényelmesek.
Ahogy a rugózás is inkább lágy hangolású, finoman lép át az úthibákon, nem
csábít sportos autózásra, kabriónak tökéletes.
Az élmény meg, amit nyitott tetővel nyújt... Az első ülésekben szinte teljes
szélcsendben utazhatunk, fejünk felett a kék vagy a csillagos éggel, némi kis hűsítő
szellő hátulról kavarog előre. Ez viszont - feltéve, ha zavar minket, mert
tudomásul kell venni, hogy a kabriózás szeles „sport" - a szélfogó háló
segítségével megszüntethető, de kár érte. Amúgy a szabadságérzet hátul is
garantált...
És az elismerő pillantások is ugyanúgy járnak, abból kapunk eleget, mert a
Volvo C70 kupéként és kabrióként is jól mutat. Finom vonalvezetés, kortalan, skandináv
elegancia jellemzi, nyoma sincs a kategóriára oly jellemző farnehézségnek. A
tető ugyanis finom ívben kapcsolódik a szelíd övvonalhoz, amit a far résznél az
erős váll némiképp megbolondít. Egyszerűen szép!
Végül jöjjön az eredményhirdetés! A Volvo C70 nem hibátlan, de nagyon jó
kupé-kabrió, dízelmotorral is. Kevés üzemanyaggal - átlagosan 8,2 litert
fogyasztott a D5 dízel - sok élményt nyújt, a konkurenciához képest
kifejezetten kedvező áron. Ezúttal azonban nincs értelme a tesztelt modell
áráról beszélni - 13 millió 825 ezer forint volt anno -, inkább a helyette
kínált dízelért fizetendő összeget érdemes megvizsgálni. A 177 lóerős D4 Summum
modell 12 millió 270 ezer forintért vihető haza.
|
|
| Utolsó frissités ( 2010. december 21. kedd 02:40 ) |
| < Előző | Következő > |
|---|
















