„Az új Concept You tetővonala egészen a hátsó lámpákig fut, megalkotva ezáltal azt a dinamikusan ívelt külsőt, amely oly divatos manapság az európai autóvásárlók körében” – nyilatkozta Peter Horbury, a Volvo Car Corporation formatervezésért felelős alelnöke.
A Concept You vezérlőközpontja négy fő részből áll: egy digitális sofőrinformációs monitorból (Driver Information Monitor – DIM), a szélvédőn megjelenő információs kijelzőből, továbbá két érintőképernyőből, amelyből az egyik a középkonzol felső részén, míg a másik a két különálló hátsó ülés között helyezkedik el. A fából és bőrből készült kormánykerék alumínium és üveg füllel rendelkezik, emellett beépített érintőképernyőket is tartalmaz.
A középkonzol felső részébe épített érintőképernyő mindaddig alvó üzemmódban marad, amíg a vezető rá nem néz. Egy rejtett infravörös kamera érzékeli a szemmozgást, és ennek nyomán jelennek meg az információk a kijelzőn. Egy másik érzékelő a kézmozgást figyeli, és annak megfelelően vezérli a szórakoztató és információs rendszert.
A lehetőségek aszerint változnak, hogy a vezető vagy az első ülésen ülő utas közelít a képernyőhöz.
Az információs és szórakoztatóelektronikai rendszerhez egy, az Alpine által gyártott csúcskategóriás hangrendszer is hozzátartozik. Ennek része az egyedülálló „FreshAir” (friss levegő) mélysugárzó, egy eddig még meg nem jelent technológia, amely az autón kívül áramló levegőt használja a lehető legjobb hangzási élmény megteremtéséhez. A hangrendszer kisméretű, optimalizált egységekből áll, amelyek számottevő mértékű súlycsökkenést eredményeznek, miközben a jelenlegi rendszereknél jobb hangzást nyújtanak.
A belső teret úgy alakították ki, hogy a formatervezést is szem előtt tartó felhasználók számára kényelmes és finoman kidolgozott, skandináv hatású környezetet biztosítson, amely egyúttal felhasználó központú és üdítően egyszerű. A Volvo tervezői a belső tér valamennyi részletét úgy választották ki, hogy azok a felhasználók kényelmét szolgálják.
A belső tér elöl a vezetőt helyezi a középpontba, míg hátul különleges kényelmet és nyugalmat biztosít. Az első ülések dinamikus formája és sötét színei hátrafelé fokozatosan halványulnak, míg végül világos színű, a nyugalom szigetét idéző világgá alakulnak.
A hátsó sorban ülő utasokat olyan egyedülálló kényelem fogadja, mintha kedvenc pihenőhelyüket varázsolták volna az autóba. A beltér egybeolvad a hátsó ülésekkel, és egyben azok részévé is válik.
Az ultrakényelmes fotelek ihlette négy különálló ülés a Bridge of Wear krómozatlan bőranyagát ötvözi a Dinamica szintetikus velúrjával. A majdnem fekete első ülések középső része velúrból készül, az optimális ülőhelyzet érdekében. A halvány bézsszínű hátsó ülések, amelyek célja a tökéletes kényelem biztosítása, középen bőrből, míg oldalt velúrból készülnek.
A Concept You kialakítása egy személyre szabott öltöny kényelmét is magában foglalja az autóban ülve. Az első ülések hátoldala és az ajtópanelek exkluzív olasz szövetből készülnek, a svéd Oscar Jacobson divatház tervei alapján. A tervezők bőkezűen bántak a nagy, kézzel készült diófapanelekkel is, melyeket bőrpanelekkel, Dinamica velúr tetőkárpittal és nagy gonddal kiválasztott alumíniumelemekkel egészítettek ki.
A Concept You fényezését a DuPont világoskék, folyékony metálfestéke adja. A belső hűtésű tárcsafékeket a Volvo versenyspecialistája, a Polestar fejlesztette. Az autó dinamikus sziluettjét a 21 hüvelykes fényezett alumínium keréktárcsák is hangsúlyozzák, csavart duplaküllős kialakítással és 275/30/21-es Pirelli abroncsokkal. A Concept You hűtőrácsa a Concept Universe-nél klasszikusabb megjelenésével szintén a gyönyörűen fényezett mestermunka újabb példáit hordozza magán.
A tompított fényt LED lámpák biztosítják, amelyeket a fényszórók tetején, négy „jégkockában” helyeztek el. A „jégkockák” rögzítése ugyanazzal a technológiával történik, mint amit az ékszerészek használnak a drágakövek foglalatba illesztésekor.