Nem új típus! 2003-ban debütált, a 2007-es
ráncfelvarrás pedig aktualizálta. Így is megszokott látvány az utakon, méghozzá
elismerésre méltó, kellemes látvány! Magabiztos, elegáns, de csöppet sem
hivalkodó autó; s valószínűleg tökéletes családi kocsiként jellemezném, ha nem
Magyarországon születne e cikk! Nálunk inkább még álom(kategória). Vissza a
formához! Az S40 egyszerre hagyománytisztelő és modern, és mindene megvan,
amire egy Volvónak szüksége lehet: markáns hűtőmaszk, erőt sugárzó, széles
vállak és masszív lemezfelületek jellemzik a karosszériát.
A Ford Focusszal közösködő svéd (szerencsére) belülről sem hasonlít német
testvérére. Ahogy helyet foglalunk a kényelmesen nagy ülésekben, szinte
biztos, hogy mindenkinek azonnal fel fog tűnni a már-már hihetetlenül
masszív a felépítmény. A magas övvonal óvón körbeölel minket, a berendezések
formája kortalan és időtálló, mindenről lerí, hogy gondos, alapos tervezés
eredményeként született. Talán egyedül a fura kézifékkar töri meg a rendet,
sehogyan sem illik a sima vonalú műszerfal és a lebegő középkonzol remek
ergonómiájába, hiába az elektromos rögzítőféké a jövő. Ezen kívül nincs mibe
belekötni, a műszerek tökéletesen leolvashatóak, megvilágításuk megnyugtató, a
klíma és a rádió kezelése egyszerű, van pohártartó, egyéb rekesz... Hibátlan. A
hátsó helykínálat persze lehetne nagyobb, mint minden prémium kompakt, a Volvo
is passzentos, pont elmegy. A felszereltség csak az ízlésünktől és a
pénztárcánktól függ, a tesztelt Kinetic verzió abszolút megfelelt. A
csomagtér 404 literes, ebben a kombi jobb, de a limuzin kasztni is rejt
praktikus megoldásokat.
Ahogy az 1,8-as motor is, pedig az „csak" 125 lóerős. Vagyis létezik nála erősebb
1,8-as, viszont tökéletesen illik a Volvo nyugodt karakteréhez, imázsához,
mindig könnyedén és feltűnésmentesen teszi a dolgát. Még pörgetni sem
feltétlenül szükséges, alacsony fordulatszám-tartományban is kellően
nyomatékos, a magasabb fordulatokat inkább csak előzések, erős gyorsítások
alkalmával érdemes igénybe venni. Akkor ugyanis a lovak számának gyarapodásával
együtt megjön az erőforrás hangja, legalábbis az addigi csendhez képest, s
ez bizony azért nem az öthengeres aggregát. Persze üzemanyagból is beéri
kevesebbel, fehér tesztautónk átlagosan 8,3 liter benzinnel beérte 100
kilométerenként.
A futómű szintén rendben van, de nagyon: kényelmes, kiszűri az úthibák jelentős
részét, mégsem billeg, nem bizonytalankodik kanyarban, nagyban hozzájárul a
masszív, sérthetetlen érzéshez. A kormány és a fék is hasonlóan megbízhatóan
teszi a dolgát, az ötfokozatú váltót sem érheti kritika.
Az 1,8-as motorral szerelt S40-es a teszt óta kikerült az importőr
árlistájából. Így már csak 1,6-os, 2, vagy 2,4 literes, illetve T5-ös
benzinmotorral vásárolható meg a kis Volvo limuzin. Kár érte, nekünk bejött,
ráadásul így már tényleg csak egyetlen magyarázatunk maradt arra, hogy miért
teszteltük a fehér szedánt.
