Volvo V60 D3 R-Design - Mint a tűz

Olyan nőies szín! És lehetetlen túladni rajta! Maximum egy Ferrarinak áll jól! Bármit, csak pirosat ne! Az „r-designos” V60 – ezen vásárlói kifogások alapján - komoly hendikeppel indul(hatna) tesztünkön.

De természetesen nem fog, mert ez a Volvo V60 pirosban egészen elképesztően jól néz ki! Nem tudom, hogy nőies-e, az sem érdekel, hogy el lehet-e adni használtan, vagy hogy a Ferrari kisajátította a piros színt. Ez a Volvo nagyon tuti! Jó volt ránézni, jó volt beleülni, férfiként. S nem egyedül vagyok a véleményemmel, másoknak is bejött.

A V60-ast eredetileg családi kombinak tervezték, de nem ebben a színben és ezzel a felszereltséggel. Egészen elképesztő, hogy a piros fényezés és az R-Design csomag mit művel a háziasszonyok, a kisgyerekes anyukák és apukák kedvencével, megvadítja, átalakítja, de annyira, hogy szinte lehetetlen ráismerni az eredeti karakterre. Már-már inkább sportkocsi, mint kombi, izgalmas shooting brake, két extra ajtóval, ami olykor-olykor még jól is jöhet.

S mindez néhány ízléses kiegészítőnek köszönhető: a nagyobb első légterelőknek, a diffúzorba integrált kétoldali kipufogóvégeknek, a selyemfényű tükörháznak és a 18 colos sötétszürke, Ixion fantázianevű könnyűfém felniknek. Ehhez jön még a 15 milliméteres ültetés, amitől támadni készülő vadmacskaként simul az útra a Volvo, a többi hatására pedig majd később visszatérek.

Előbb azonban a skandináv kocsik erőssége, az ergonómia és az otthonosság melegágyaként, a kiváló használhatóság mintaképeként jellemezhető utastér következik. Szerencsére az - egyébként - alapos jellemformáló kúra a V60-asból sem ölte ki ezeket az alapvető, ám használat során annál kellemesebb tulajdonságokat. Ugyanakkor nyugodtan a Volvo neve mellé írhatjuk még a „tetszetős, elegáns design", a „minőségi kialakítás" és a „jól felszerelt" jelzőket is. Hagyományosan bőséges ugyanis a Volvo felszereltsége és extralistája, különösen a biztonsági csomagja kimagasló a svéd kombinak. Nem sorolom fel az összest egyenként, csak néhány tételt emelek ki közülük, mely arra érdemes: például a ráfutásra figyelmeztető, teljes körű automata fékezéssel és gyalogos felismeréssel is rendelkező rendszert, az adaptív tempomatot és az utánfutó stabilizáló rendszert.

Röviden: nyugodt, jó érzés ebben a Volvóban helyet foglalni, illetve utazni, még akkor is, ha a helykínálat prémiumkategóriásan passzentos. Ennek ellenére panaszra nincs ok, vannak nála nagyobbak, csomagtartóméretben pláne, ám négy felnőtt - 190 centi alatt - kényelmesen elfér, s „hálisten" az ülőlapok kellően hosszúak, jól párnázottak, talán csak a motoros mozgatás hiányzik előröl. Ezen azonban - vásárlás előtt még - lehet segíteni, az meg remélhetőleg csak egyedi eset, hogy a jobb hátsó ülés mellett valamelyik kárpit halkan nyöszörög.

A D3 névre hallgató dízelmotor gombnyomásra indul, a többfunkciós jeladó maradhat zsebben, nem kell a helyére csúsztatni. S különben sincs mitől tartani, a D3 név csalfa, a teljes egészében alumíniumból készült erőforrás öthengeres. Így gyönyörű a hangja; gázadáskor és gyorsításkor különösen, ilyenkor erőt sugárzóan dorombol, vagyis orgánuma tökéletesen illik a sportos külsőhöz. Ugyanakkor a zajszint sosem éri el a zavaró szintet, még magas, 3500-as fordulatszám felett sem, igaz, hogy abszolút felesleges addig pörgetni a 2 literes erőforrást. Az ugyanis már egészen alacsony, 1400-as fordulaton leadja a 400 Nm-es csúcsnyomatékát, azaz hírből sem ismeri a turbólyukat, mélyből húz - szépen, erőteljesen. Nem véletlen, hogy a hatfokozatú - Gertronic - automata váltó, amikor csak teheti alacsony fordulaton dolgoztatja az aggregátot, egyedül padlógáznál kapcsol vissza feleslegesen. Természetesen kézi beavatkozásra is van lehetőség.

Ahogy ígértem, most visszatérek a 15 milliméterrel leültetett futóműhöz. A sportosabb hangolású kanyarstabilizátorokkal és hátsó lengéscsillapítókkal, a 15 százalékkal merevebb rugókkal határozottan dinamikusabb a többi Volvónál a V60. Mégsem kőkemény, az úthibák nem rázzák ki az utasok vesekövét, éppen elfogadhatóan komfortos maradt a sportkombi. A fék erős, a kormányzás direkt, ám a korán felrakott téli gumik nyúltak a viszonylag enyhe őszben.

A D3 fogyasztása természetesen erősen jobb láb-függő, a magyarul beszélő fedélzeti számítógép igen változatos értékekkel örvendeztetett meg engem. Némi odafigyeléssel akár 7,2 liternyi gázolajjal beérte 100 kilométerenként, ám amikor sietősebb dolgom akadt, nem szégyellt 10 liter körüli mennyiséget benyelni. Teljesen elfogadható egy ilyen méretű, nehézségű és biztonságú autótól.