"...csak egy legény van talpon e vidéken!" - Mazda MX-5 roadster

Roadster! Mágikus jelentésű szó! A legtöbb autórajongó legalábbis ilyen autóról álmodozik. És közben nem számít se a család, se a gyerekek, se a barátnő, se a valóság, csak egy a lényeg: a vezetés öröme.

Pedig a roadsterek alapesetben meglehetősen egyszerű, puritán gépek; mindenféle negatív felhang nélkül. Mert épp puritánságukban, egyszerűségükben rejlik a vonzerejük. A recept: végy egy erős motort, egy könnyű, nyitott, kétszemélyes karosszériát és gyúrd össze hátsókerékhajtással. S máris kész a roadster.

Manapság a Mazda az egyik legjobb - újkori - roadster-készítő, de volt idő, amikor ennél is többnek számított, egyedüli, bátor próbálkozónak. A klasszikus angol négykerekűek kihalása után - kivételt csak a Morgan és a mára szintén haldokló TVR jelentett - a japán gyár tartotta életben a kategóriát, kicsi, szappantartó formájú kétülésesével. Ma már akad ugyan konkurencia, de az MX-5-ös még mindig az egyik legjobb az ár/érték arányát tekintve.

Már alig 5 és fél millió forintért vehetünk egyet, vászontetővel és 1,8-as, 126 lóerős erőforrással. Akinek ez kevés, annak ott van a 160 lóerős 2 literes, 7 millió 779 ezer forintért. Igazán nem pénz egy álomért, egy megvalósítható álomért. A BMW, a Cadillac vagy a Mercedes ennél csak jóval többért teljesítik a vágyakat...

Nem árt azonban felkészülni néhány dologra, mielőtt úgy döntünk, hogy beruházunk egy MX5-ösre. Két embernél többen például sohasem utazhatunk vele. Vagy, hogy egy csomó helyen a figyelem középpontjába kerülünk. És lehetetlen vele elkerülni az adakozást a budapesti kereszteződésekben.

A legelső tényt nem is érdemes magyarázni, a Mazda MX-5-ös utastere egyszerűen kétszemélyes. Lehet próbálkozni, bekényszeríthetünk a két ülés közé, fölé még egy csinos, lehetőleg hosszú hajú leányzót, de garantáltan nem fogja magát jól érezni. A második állításommal sem lehet vitatkozni, habár a Mazda MX-5-ös nem különlegesen drága, nem extrém feltűnő karosszériájú autó, a tető nélküliség, adott esetben épp a vászontető, a dupla kipufogó és a letisztult forma mindig elég figyelmet követel magának. A harmadikat meg inkább érdemes megfontolni, mert jobb adni, mint kapni valami kellemetlen dolgot - a nyitott utastérbe.

Egyébként meg még az sem biztos, hogy az egyetlen, „rendes" kísérőnk ugyanolyan jól érzi magát, mint mi pilótaként, érthetetlen módon én jóval kényelmetlenebbnek, szűkebbnek éreztem az utasülést, a bal egynél. A vezetőhellyel viszont minden rendben volt, a bőr ülés ideálisan tartja a testet, a helykínálat valamivel jobb a passzentosnál - az előző generációval mindenestre összehasonlíthatatlan -, de roadsterként ez inkább erény, mint hátrány. A műszerfal továbbra sincs túlbonyolítva, kerek, egyszerű műszerek informálnak, a fordulatszám- és a sebességmérő számozása sportosan hat óránál kezdődik. A középkonzol fő helyét a Bose hi-fi foglalja el - ezúttal kazettahely nélkül -, alatta a klíma kerek gombjai tekergethetőek. A kardánalagút ideálisan magas könyöklőnek, így a rövid váltókar csuklóból mozgatható, amely egyébként is dicséretesen működik. Az ülések mögötti, közötti zárható rekeszek azonban alig használhatók, ráadásul hátratolt ülésnél verik az ember könyökét. A vászontető manuális, de hihetetlenül egyszerűen és gyorsan mozgatható, akár fel-, akár le akarjuk engedni. Ráadásul még a csomagoknak is jut hely - a raktér 150 literes -, télen pedig az üvegből készült hátsó szélvédőt értékeljük majd.

Menet közben azonban minden és mindez a háttérbe szorul, a hajunkat cibáló menetszél, a 160 lóerő és a hátsókerék-hajtás együttese minden egyes együtt töltött métert, kilométert széppé varázsol. Igaz, felhúzott oldalablakokkal meglepően szélvédett a Mazda kabinja, alacsony fordulatnál és sebességnél pedig csendes a 2 literes erőforrás, azonban a szokásosnál közvetlenebb kapcsolat az úttal, a tájjal, a környezettel áthatja a vezetés élményét. Aztán csak vissza kell váltani egyet vagy kettőt a hatfokozatú váltón, s felgyorsul az élet az MX-5-össel. A kocsi 4000-nél szinte hátba rúgja a vezetőt, az addig ügető ménes vágtázni kezd, a kis roadster pedig rettenthetetlenül gyorsul. Egyenesben még azt sem érezni különösebben, hogy a hátsó kerekekre csak minimális súly jutott, a menetstabilizáló alig-alig dolgozik. Nem így kanyarban, ott mindenáron elveszi az erőt, amely túl gyorsan és túl ellenállhatatlanul érkezik meg a hátsó, némileg tehetetlen kerekekre. Kikapcsolt ESP-vel így jó játékká alakulhat át a kanyarvétel - természetesen kizárólag avatott kezekben. A kormányon sem érezhetőek hajtási befolyások, ezért pontosan irányítható a japán gép, a futómű stabil, a fékek hatásosak. A menetszél még bőven autópálya-tempó felett sem életveszélyes, ráadásul eltéríti az esőt is.

Élmény a javából a Mazda MX-5 birtoklása, tipikusan olyan autó, melynek egyszerűsége egyértelműen az előnyére válik. Sokak számára álom, de megvalósítható álom, amely némi kompromisszum-készséggel egész évben kiválóan használható.