Peugeot e-Rifter - Az elektromos utasszállító

by Mészáros Gergely

Nemrég honlapunkon is olvashattak a Peugeot elektromos, két különböző hosszúsággal és két karosszériaváltozatban készülő kishaszonjárművéről, az akár 275 kilométer megtételére képes e-Partnerről, most a személyszállító változat, vagyis az e-Rifter került sorra. Noha sok a hasonlóság köztük, nézzük át, mit tud az elektromos utasszállító.

A Peugeot következetesen folytatja elektromos személygépkocsi-kínálatának fejlesztését, most a tágas utasterű, modern berendezéssel – köztük a Peugeot i-Cockpit digitális műszerfalával – felvértezett Rifter elektromos változatát mutatta be. A haszonjármű változathoz hasonlóan ugyancsak kétféle hosszúságú, akár 7 személy szállítására is alkalmas e-Rifter egy kicsit a hagyományos kivitelen is túlmutat azzal, hogy a korlátozott forgalmú belvárosi zónákba is behajthat. Cserébe 280 kilométerenként tölteni kell.
Természetesen az E-Rifter is a moduláris, többféle meghajtással is kombinálható EMP2 platformra épül, elektromos hajtásláncának maximális teljesítménye 100 kW, maximális nyomatéka 260 Nm. Utóbbi az indulás pillanatától fogva azonnal a vezető rendelkezésére áll, mégpedig rezgés, zaj, sebességváltás, szagok és természetesen helyi károsanyag kibocsátás nélkül. Az e-Rifter – Power üzemmódban - 11,2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, 8,9 szekundum alatt 80-ról 120 km/h-ra, végsebessége pedig 130 km/h.
A Standard és a Long kasztnis e-Rifter is 18 cellából álló, 50 kWh kapacitású lítiumion-akkumulátort cipel, mely a WLTP protokoll szerint, verziótól és vezetési stílustól függően akár 280 km-es hatótávot garantál. Az energiatároló egység hőszabályozása az utastér fűtésrendszerére csatlakozik, így rövidebb lehet a töltés idő, optimális a hatótáv és nő az akku élettartama. Kétfajta fedélzeti töltő „választható” hozzá: a széria egyfázisú, 7,4 kW-os mellett - opcióként – egy háromfázisú, 11 kW-os töltő is rendelhető hozzá. A bal hátsó sárvédő felett megbújó töltőnyílás többféle módot is engedélyez: szabványos hálózati és megerősített hálózati csatlakozóról, nagy teljesítményű Wall Box segítségével, vagy akár gyorstöltőn is tankolhatjuk a Peugeot-t. A teljes művelet 31 (8A), 15 (16A), 7 óra 30 percet (7,4 kW), 5 órát (11 kW), illetve 30 percet vesz igénybe. Utóbbi 100 kW-os DC villámtöltő esetén 80 százalékos töltöttséget jelent.

Emellett az új e-Rifter 3 üzemmódban vezethető, melyek közül gombbal választhat a sofőr. A 60 kW-ot és 190 Nm-t mozgósító, takarékos Eco beállítás a minél nagyobb hatótávról szól. A 80 kW-ot és 210 Nm-t szolgáltató, optimális Normal mód tökéletes a mindennapi használathoz, míg a korábban már emlegetett Power üzemet a nagy terheléshez igazították. Ezen túl kétféle, az akku töltéséhez másképp hozzájáruló fékezési lehetőséget kínál a Peugeot: míg a normál változat a belső égésű motoroshoz hasonló érzetet nyújt, addig a fokozott, B mód erőteljesebb „motorfék-hatást” biztosít, ezzel növelve a megtehető kilométerek számát. Mindegyik kivitelben alap az elektronikus rögzítőfék.
peugeoterifter15A kabint ugyancsak az elektromos használathoz szabták: átalakult a középkonzol, amin helyett kapott az irányváltó, az üzemmód-kapcsoló és egy tárolórekesz, indukciós telefontöltő funkcióval. Az i-Cockpit is megújult: az opciós, 100 százalékban digitális, 10 colos HD egység minden lényeges és kevésbé fontos információval ellátja a pilótát. Szintén áttervezték az analóg műszerfalat is: külön kijelző mutatja a fogyasztás alakulását és az energia visszanyerésének folyamatát, külön egységet kapott a hűtő és fűtőrendszerek fogyasztása, továbbá megjelenik az akku töltöttségi szintje és hatótáv is. A központi helyen lévő érintőképernyő is új szolgáltatásokkal bővült, az „Electric menüpontban nyomon követhető az energiaáramlás (Flux), megtekinthetők a fogyasztási statisztikák (Statistiques), beprogramozható az időzített töltés (Charge). Mivel a kompakt méretű e-Rifterben a padlólemez alá rejtették az akkumulátort, a jó helykihasználáson túl javult az autó súlyelosztása, ezáltal a stabilitása is. Eközben a speciális kormányszervó a 10,8 méteres fordulókörről „kezeskedik”.
peugeoterifter17Az e-Rifter rugalmasság, alakíthatóság terén sem nyújt kevesebbet a hagyományos testvéreinél. Mindkét karosszériaváltozat (a 4,40 méter hosszú Standard és a 4,75 méter hosszú Long) elérhető 5 és 7 üléssel is, utóbbi nemcsak nagyobb tengelytávot, hanem hosszabb túlnyúlásokat is jelent. A második üléssorban 3 különálló ülés található, ezek a csomagtartóban található „Magic Flat” kar segítségével könnyen a padló síkjába dönthetők. Ráadásul a Long e-Rifter harmadik sorában a két, önálló ülés nemcsak kiszerelhető, de csúsztatható is, így tetszőlegesen változik a lábtér/poggyásztartó aránya. A raktér kapacitása 775 literről egészen 4000 literig terjed, a hátsó ablaka pedig nyitható. Ugyanakkor az utastérben is rengeteg tárolási lehetőség bújik meg, egyes verziókban akár 186 liternyi cuccot dughatunk el ide-oda. Többek között a továbbfejlődött, Zenith fantázianevű panorámatető, részben áttetsző középső tárolórendszerébe is. Az e-Rifter vontatási tudása sem csökkent: maximálisan 750 kilogrammot húzhatunk vele.
peugeoterifter18Mindezen túl a 100 százalékban elektromos E-Rifter is számos vezetéstámogató asszisztenst és technológia megoldást felvonultat az utasok biztonsága és komfortja érdekében. Csak felsorolásszerűen következzenek: kulcs nélküli nyitás és zárás, 5 tapadási programmal rendelkező Grip Control, visszagurulás-gátló, sávtartó asszisztens, tempomat, Active Safety Brake vészfékező rendszer, éberségfigyelő, intelligens távfény, sebességkorlátozás-felismerő és sebességhatár-ajánló segéd, holttér-figyelő, vontatmánystabilizáló, Visiopark tolatókamera, ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer és vezeték nélküli telefontöltő. Mivel az okostelefon már a mindennapjaink szerves része, elengedhetetlen az Apple CarPlay™ és Android Auto™ funkciókat is kezelni képes MirrorScreen funkció is.
peugeoterifter01A Peugeot nem titkolt célja, hogy az elektromos autónál várható TCO, azaz teljes birtoklási költség azonos legyen a belsőégésű verzióéval. Ám az elektromos autók vételára magasabb, amit a következő tényezők ellensúlyozhatnak: jobb maradványérték az eladásakor, vásárláskor igénybe vehető támogatások, valamint az alacsonyabb karbantartási és üzemanyag költség. Emellett a francia márka különleges szolgáltatásokkal is segíti az elektromos autózásra történő átállást: különféle töltési lehetőségekhez való hozzáférést kínálva, utazási tanácsok adásával és 8 év vagy 160.000 kilométeres garanciával az akkura.
peugeoterifter09A spanyolországi Vigóban, négyféle - Active Pack, Allura, Allure Pack és GT - felszereltségi szinttel készülő e-Rifter 2021 második felétől lesz megvásárolható, egyes országokban már a PEUGEOT STORE felületen is. A márka első 100 százalékban online értékesítési csatornáján a vevők a számítógépekről vagy akár az okostelefonjukról is megvehetik az autójukat, elintézhetik használt autójuk beszámítását és megköthetik a finanszírozási szerződést.