Meghalt Chick Corea Zseni, dzsesszzongorista és zeneszerző

Meghalt 79 éves korában Chick Corea amerikai dzsesszzongorista és zeneszerző - közölték a zenész honlapján. Karrierje több mint öt évtizedet ölelt fel, utolsó albuma 2020-ban jelent meg.

Chick Corea 1

Ő a negyedik a legtöbb Grammy-díjra jelölt zenészek rangsorában 65 jelöléssel, ebből 23 alkalommal nyert is. Corea február 9-én hunyt el a rák egy ritka fajtája következtében. A betegséget csak nemrég diagnosztizálták - írta a BBC hírportálja. A zenész az 1960-as évek végén Miles Davisszel játszott. Saját együttese, az 1972-ben alapított Return to Forever a fúziós dzsessz egyik legnagyobb hatású zenekara volt. Zeneszerzői munkássága is világhírű, nagy slágerei között tartják számon a Spaint és a 500 Miles High-t. "Munkáival és évtizedek turnéival milliókat érintett meg és inspirált" - olvasható a közleményben. 

Chick Corea 2

Novemberben a BBC-nek adott interjújában elmondta, hogy a karantén idejét új projektek tervezésére használta, alig várta, hogy újra élőben, közönség előtt játszhasson. Halála előtt rajongóinak küldött üzenetében írta: "azt remélem, hogy akik érzik magukban a zenélés, az írás, az előadás késztetését, bele is vágnak. Ha nem magukért, a többiekért". "Nemcsak arról van szó, hogy a világnak több művészre lenne szüksége, egyszerűen nagy öröm" - tette hozzá.