Banksy - Ezúttal a híres readingi fegyház falára rajzolt

A börtönből összekötözött lepedőkön át szökő foglyot ábrázoló graffiti jelent meg keddre virradóra a híres readingi fegyház téglafalán. A menekülő férfi Oscar Wilde íróra emlékeztet, aki egykor az angliai börtönben raboskodott.

banksyborton1

A lepedőkből összecsomózott kötél végén egy írógép lóg. A BBC News szerint a világhírű graffitiművész egyelőre nem erősítette meg, hogy ő készítette az alkotást, de a jellegzetességei alapján minden arra utal, hogy az ő műve lehet. Oscar Wilde 1895 és 1897 között volt a börtönben, amelynek brutális bánásmódját A Readingi fegyház balladája című költeményében örökítette meg. Az írót a Lord Alfred Douglashoz fűződő viszonyának napvilágra kerülése után homoszexualitása miatt ítélték börtönbüntetésre, mivel az akkor bűncselekménynek számított. A fegyház 2013 óta nem működik, 2019-ben a kormány döntött arról, hogy eladják. Egy kezdeményezés azért kampányol, hogy ne lakásokat hozzanak létre a helyén, ahogy azt eredetileg tervezték, hanem alakítsák kulturális közösségi térré. Mivel az ingatlanfejlesztés tavaly kudarcba fulladt, a helyi önkormányzat is a művészeti projektet támogatja. A kampányhoz neves sztárok - köztük Kenneth Branagh, Natalie Dormer és Judi Dench - is a nevüket adták. Paul Gough professzor, Baksy-szakértő szerint a fegyház falán megjelent kép "nagyon meggyőző", a festmény színvonala arra utal, hogy hozzáértő alkotása, aki gyakorlott a falfestmények terén, és képes arra, hogy egy éjszaka alatt elkészítsen egy ilyen művet. A professzor elmondta, hogy a kép feltehetően a fegyház művészeti központtá történő átalakítására reflektál. De mivel szerepel rajta az írógép, és az egész kapcsolatba hozható az írással, elképzelhető egy olyan üzenete is, amely a média és a Facebook körül zajló jelenlegi történésekhez is köthető.