Tökélyre hangolva

A megújult Mazda MX-5 sikeresen viszi tovább a világ legnagyobb példányszámban eladott roadsterének hagyományát, vagyis hű maradt a könnyű, megfizethető áru sportkocsi „egyszerű” koncepciójához, ugyanakkor a korábbinál agresszívabb külsővel vértezték fel. A mindennapi használatra is alkalmas bestiát az erősebb, 160 lóerős kétliteres motorral fogtuk vallatóra.

mazdamx5g160rt01Kezdjük a formájával! Az MX-5 is megörökölte a különleges KODO designelemeket, melyek őszintébben fejezik ki a mozgást és az agilitást, ráadásul fantasztikusan arányokat eredményeznek. Szinte tökéletesen testesíti meg a roadster fogalmát: könnyű, dinamikus, gyönyörű, és már álló helyzetben is a száguldás érzetét kelti.
Elöl a mélyre nyúló orr, a rövid túlnyúlás és a vékonyra vágott első lámpák kimondottan jól állnak neki, harciasan mogorva tekintetet kölcsönözve neki. Utóbbiak, az ultra kompakt, négy egységből álló LED fényszórók - szintén LED-es nappali világítással – jól hangsúlyozzák az MX-5 széles kiállását, miközben oldalról a megdöbbentően hatékony vonalvezetés tűnik fel. Az utastér kissé hátrébb került, ezzel is hozzájárulva a roadster remek arányaihoz - zárt és nyitott tetővel egyaránt.
mazdamx5g160rtEgyébként a vászontető összehajtogatva igen kevés helyet foglal el, s nem zavar bele az az áramvonalas sziluettbe. Az A-oszlopok, a szélvédőkeret, a külső visszapillantó tükrök borításai és az ülések mögötti bukókeretek jól harmonizálnak a vászontetővel, másrészt pedig felhívják a figyelmünket az utastér pilótafülkére hasonlító megjelenésére. A vászontető rugórendszere segíti a könnyű „kezelést”, az oldalsó ablakok meg automatikusan 6 mm-rel feljebb emelkednek, amikor a tető fent van, hogy biztosítsák a pontos záródást. Emellett több zajt nyel el, mint a korábbi generációkban, a beépített új szélvédőkeret-borítás és alumínium panel pedig menet közben csökkenti a belobogást.
A kombinált hátsó lámpatestek ugyan a felmenőket idézik, de már magukon hordozzák az új generáció kézjegyét. Amúgy túlzás lenne az MX-5 esetében teljesen új formáról beszélni; ránézésre is egyből látszik, hogy egy tipikus MX Mazdával van dolgunk. A tesztautó 17 colos, nyolcküllős könnyűfém keréktárcsákon pompázik, melyek a sötétszürke színűkkel és a karosszéria fehér, úgynevezett Crystal White fényezésével kimondottan sportos karaktert biztosítanak a japán roadster számára.
A vezető a kocsi középtengelyén foglal helyet, a műszerfal, a pedálok, a váltó és minden fontos kezelőszerv tökéletes szimmetriában van. Ezek a megoldások is azt tükrözik, hogy az kabin a vezetési élményre lett kihegyezve. Ugyanakkor nőtt a helykínálat, a mély üléspozíció több térd- és fejteret hagy az utasoknak. Sportülései komfortosak; új szerkezetüknek hála javult a kényelemérzet, miközben tökéletes támasztást nyújtanak még éles kanyarokban is. A csomagtartó mérete nem számottevő, de a Mazda állítása szerint 35 mm-rel hosszabb és 36 mm-rel mélyebb lett, így körülbelül 130 literes.
A 366 milliméteres átmérőjű kormány fogásával szintén elégedettek voltunk, a vörös varrással díszített fekete bőrborításával és a váltókar gyűrűjével harmonizáló króm kapcsolóival egyszerre szép és praktikus. Nem mellesleg tökéletes visszajelzést ad az útról, szinte mindent érzünk, ami alattunk történik, ehhez az autóhoz ez illik és nem is várnánk mást. A teljesen átalakított műszerfal három analóg kijelzőből áll, központi eleme a fordulatszámmérő, amelyet jobbról a sebességmérő, balról az információs kijelző határol. Az utóbbiról olvasható le az üzemanyagszint és a fogyasztás, valamint a vízhőfok.
A szabadon álló, 7 colos infotainment kijelző a kopogós műanyagból készült műszerfal tetején kapott helyet, amely pont ideális távolságban és magasságra található a vezetőtől. A váltó mögötti konzolon elhelyezett forgótárcsás vezérlővel, illetve egyes funkciók esetén hangparancsokkal irányíthatjuk az infotainment rendszert, amelynek funkciói a kijelzőn jelennek meg. A Mazda és a BOSE közösen fejlesztették ki prémium hangrendszert, amely tényleg kiemelkedő zenei élményt nyújt nyitott tetővel is: a vezető- és utasülés fejtámlájába beépített hangszórók segítségével minden utas egyéni hang élményben részesül.
A nyitott kétüléses autó vezetése – ettől függetlenül is - színtiszta öröm, aminek talán az az oka, hogy a MX-5 soha nem a nyaktörő sebességről, hanem az erő, a súly, az agilitás és az érzékenység egyensúlyáról szólt. Ennek egyik összetevője a Skyactiv hajtáslánc, a Mazda3-ból ismert kétliteres, benzines erőforrás és a hatfokozatú váltórendszer, amelyek könnyedén alkalmazkodnak a hátratolt orrmotoros, hátsókerékhajtású konfigurációhoz. Az eredmény tökéletes, zökkenőmentesen könnyű a váltóhasználat: szinte magától becsúszik a váltókar a megfelelő pozícióba, a váltóutak pedig mindössze 40 milliméteresek.
Ezáltal könnyű jól hasznosítani a kétliteres benzinmotor nyomatékát. A SkyActiv egységet úgy hangolták, hogy közepes és alacsony fordulat mellett is egyenletes nyomatékot adjon le. Legnagyobb, 200 Nm-es forgatónyomatéka egyébként 4600-as fordulaton jelentkezik, míg 160 lóerős maximális teljesítményét 6000-es fordulatnál adja le. Alacsony tömegével a legkönnyebbnek számít az első generáció óta, ráadásul kilogrammok „egyenletesen” oszlanak el az autó első és hátsó része között. Útfekvése első osztályú, megtartották a kettős keresztlengőkaros első és multi-link hátsó futómű-beállításokat, miközben számos alkatrészt átalakítottak a stabilitás és az alacsony súly érdekében. Csak a kanyarsebességre kell vigyázni, ha túl nagy a lendület, a far önálló ívet kezd, ilyenkor csak a gyors és határozott mozdulat segíthet. Ebben partner a nagyon direkt kormányzás. A hidraulikus kormányszervó helyett a helytakarékos, kettős fogaskerékkel ellátott elektromos rásegítéssel szereltek. A kormánymű közelebb került az első kerekekhez és ezáltal az úthoz, növelve ezzel a közvetlen visszajelzést.
Az MX-5 ismét bizonyította, hogy nemcsak drága és erős roadsterekkel lehet élvezethessen autókázni, precíz kormánya, pontos váltója és pörgős motorja miatt minden kilométer külön élmény vele.

Pin It