A vártnál rosszabb a Flórián tér déli hídjának műszaki állapota
A bontási munkák során feltárt problémák, valamint a déli híd vártnál is rosszabb műszaki állapota miatt változik a Flórián téri felüljárók felújításának ütemezése - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Több mint 22 ezer gyorshajtót szűrt ki egy hét alatt a rendőrség
Több mint 22 ezer gyorshajtót szűrt ki egy hét alatt a rendőrség augusztus 4. és 10. között a ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) egyhetes országos akciójának keretében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Az ország legnagyobb kerékpáros pumpapályáját adták át Zamárdiban
Az ország legnagyobb kerékpáros pumpapályája készült el Zamárdiban a Margó Ede sétány, a Kecskeméti utca és a Kiss Ernő utca által határolt Balaton-parti területen - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára a pálya szerdai hivatalos megnyitóján.
90-nel száguldott a rolleres a 6-oson, de emberére talált – az audis nem nézte jó szemmel
Két felvételt kaptunk, két különböző olvasónktól.
Második világháborús repeszbomba került elő a Balaton Park Circuit versenypályánál
Második világháborús repeszbomba került elő a Balaton Park Circuit versenypályánál, a boxutca közelében - közölte a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán.
További cikkeink …
(X)
(X)








