Lecsaptak a tuningolt autókra Esztergomban
Az esztergomi rendőrök is ott voltak azon az autós rendezvényen, ahol több szabálytalanságra is fény derült.
(X)
Az esztergomi rendőrök is ott voltak azon az autós rendezvényen, ahol több szabálytalanságra is fény derült.
Madridban már vizsgát kell tenniük azoknak a sofőröknek, akik alternatív közösségi személyszállítást végző cégeknél (Uber, Cabify) kívánnak dolgozni.
Az idei első negyedévben 0,7 százalékkal kevesebb motorbenzin és 0,7 százalékkal több gázolaj fogyott a kiskereskedelmi forgalomban Magyarországon, mint tavaly ugyanebben az időszakban; az üzemanyag-fogyasztás így átlagosan 0,1 százalékkal nőtt - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ).
Idén januártól márciusig 6996 darab tisztán elektromos gépkocsi kapott zöld rendszámot Magyarországon – olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalán közzétett bejegyzésben.
A mintegy 650-700 ezer hazai segédmotoros kerékpár felének sincs érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
(X)
(X)
(X)