A Boeing 10%-kal növelte repülőgép-kiszállításait
A Boeing amerikai repülőgépipari vállalat 10 százalékkal több polgári repülőgépet szállított ki megrendelőinek az idei első negyedévben, mint egy évvel korábban - áll a cég honlapján.
(X)
A Boeing amerikai repülőgépipari vállalat 10 százalékkal több polgári repülőgépet szállított ki megrendelőinek az idei első negyedévben, mint egy évvel korábban - áll a cég honlapján.
Egy gépjárműbe zárt mentőkutya által leadott fényjelzéseket észlelve, biztonsági intézkedés keretében mentették meg kollégáink az állat 46 éves gazdájának életét.
Egy új, adatalapú repülőgépforgalom-figyelő rendszer valós idejű adatok alapján segíti a 100E repülőtéri buszjárat közlekedésének rugalmas sűrítését - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A védett árat mind a gázolaj, mind a benzin esetén fenntartjuk az új kormány megalakulása után is, és ez a magyar költségvetésre nem fog plusz terhet róni - közölte a választáson győztes Tisza Párt elnöke.
A Pirelli olasz gumiabroncsgyártó elindítja egy úgynevezett "kárenyhítő terv" végrehajtását a közel-keleti válság hatásainak mérséklésére - jelentette be a társaság a honlapján.
(X)
(X)
(X)