Balhé a buszsáv miatt – büntetőfékezés és fenyegetőzés lett a vége
Ezúttal négy különböző helyzetet mutatunk nektek.
(X)
Ezúttal négy különböző helyzetet mutatunk nektek.
A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a 28 éves férfit, akivel szemben járművezetés ittas állapotban, valamint segítségnyújtás elmulasztása miatt is eljárás indult.
Füstölni, majd égni kezdett egy személygépkocsi motortere az M3-as autópályán, de szerencsére helyben volt a segítség.
Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma. A rendőrök 2010-ben 1883, 2016-ban 1592, 2020-ban 1361, 2023-ban 1016, 2024-ben pedig 828 ilyen esetet regisztráltak. Ennek egyik oka a sofőrök rendszeres és a kampányszerű ellenőrzése, melynek eszköze a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal engedélyével és joghatással bíró alkoholszonda.
Az idei modellév végével kupé nélkül marad a Lexus. Japán források szerint azonban nem tart sokáig a böjt: már akár 2027-ben színre léphet egy új modell, amelyben egyesülnek a Lexus RC és a Lexus LC erényei.
(X)
(X)
(X)