autosvilag.com: naponta frissülő autós magazin, a legfrissebb hírekkel, bemutatókkal, tesztekkel új és elektromos autókról, oldtimerekről és haszonjárművekről

(X)

Az ország legnagyobb magyar tulajdonú kerékpárgyára, az esztergomi Neuzer Kft. 750 millió forintos beruházással automatizált raktárcsarnokot épít és új kerékgyártó gépeket állít üzembe - ismertette a társaság ügyvezetője az üzemben.

Neuzer András tájékoztatása szerint a korábbi 8000 négyzetméteres raktár már nem biztosította a gyártáshoz szükséges alkatrészek határidős beérkezését. Az új létesítményben 1820 négyzetméteren, 4560 raklapon tárolhatnak alkatrészeket, intelligens nyilvántartó rendszer segítségével. A vállalkozás tulajdonosa elmondta, hamarosan 51 százalékos kínai többséggel vegyesvállalatot alapítanak évente 150 ezer elektromos kerékpár előállítására. A tervezett üzem 2026-ban termelhet, a jelenlegi gyár melletti területen, ahol 30 ezer négyzetméteres telket vásároltak. A mostani fejlesztés első ütemében megépülő magasraktári csarnokba hatszintes polcrendszer kerül. Az anyagmozgatást automata és félautomata forgóvillás targonca, valamint intelligens raktári irányító és nyilvántartó rendszer segíti.

A gyártásban 370 négyzetméteres gyártóterületen speciális elektromos kerékgyártó részleget alakítanak ki három kerékfűző és két centírozó gép beállításával. A piacon elérhető legjobb gyártótól származó gépsor napi 800 kereket képes elkészíteni minimális emberi beavatkozással. Különlegességük, hogy az elektromos kerékpárokhoz szükséges, 8 centi széles felnis kereket is tudják kezelni. A teljesen automata centírozógép 0,3 milliméter tűréssel dolgozik. A felépült csarnok tetejére 160 darabból álló, 60 kWh névleges teljesítményű napelem rendszert telepítenek. A berendezés az épület világítási, hűtési és fűtési energiaigényének 100 százalékát biztosítja. A beruházás 2023 szeptemberében fejeződik be és 18 új munkahelyet teremt. A projekt 299,7 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást nyert el a Magyar multi program keretében.

Az 1996-ban alapított Neuzer Kft. Magyarország legnagyobb magyar tulajdonú, független kerékpárgyára, amely jelenleg évente közel 80 ezer kétkerekűt gyárt. Elektromos kerékpárból 2020-ban 12 ezer darabot, 2021-ben 18 200, 2022-ben 27 300 darabot értékesítettek, 2023-ban több mint 40 ezer elektromos kerékpár eladását tervezik. A vállalat termékeinek több mint felét külföldön értékesíti, legnagyobb piacaik Belgium, Hollandia, Németország, Románia, Svédország, Szlovákia, és Szlovénia. A társaság 150 főt foglalkoztat, árbevétele 2020-ban 4,7 milliárd forint volt, 2021-ben meghaladta az 5,6 milliárd forintot, 2022-ben elérték a 7,2 milliárd forintot.

(X)

(X)

 

(X)

Keresés

(x)

(X)

 

 

 

 

 

(X)

 

 

 

 

 

 

(X)

 

 

 

 

(X)

 

 

 

 

 

(X)

 

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem