autosvilag.com: naponta frissülő autós magazin, a legfrissebb hírekkel, bemutatókkal, tesztekkel új és elektromos autókról, oldtimerekről és haszonjárművekről

(X)

Koncz Zsófia a Budapesti Szent Ferenc Kórházban részt vett három - beteg- és vérszállításra egyaránt alkalmas - elektromos meghajtású jármű átadásán, a beszerzéshez a kormány 68 millió forintos vissza nem térítendő támogatást adott.

Az államtitkár ismertetése szerint 2010 óta 27 százalékkal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátása mellett működik a gazdaság. 2020-ban az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás az unió országait nézve a 9. legjobb érték. Kitért arra, hogy a károsanyag-kibocsátásért 14 százalékban a közúti közlekedés felel, éppen ezért tartják fontosnak a hasonló fejlesztéseket és kezdeményezéseket. A Zöld busz programról azt mondta, a fővárosi agglomerációban tavaly tavasz óta több mint 40 elektromos busz közlekedik, és a napokban adtak át Zalaegerszegen is 11 "tiszta" meghajtású buszt. Idén áprilisban 70 ezer fölé nőtt a zöld rendszámmal forgalomba helyezett gépjárművek száma, ez 2020 óta négyszeres növekedés - jegyezte meg. Ismertetése szerint a kórház három új elektromos gépkocsija dízeles és benzines autókat "vált ki".

(X)

(X)

 

(X)

Keresés

(x)

(X)

 

 

 

 

 

(X)

 

 

 

 

 

 

(X)

 

 

 

 

(X)

 

 

 

 

 

(X)

 

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem